RSS

Nem lesz közlekedési adó, nem változik a termékadó

írta: Nemzeti vélemény ; 2011.11.16. 13:13

Nem vezetik be a közlekedési adót, a népegészségügyi adónak pedig nem változik sem a köre, sem a mértéke a kormánypárti frakciók döntése értelmében. Az önkormányzatoknak nem lesz lehetőségük új adófajták bevezetésére.

Elvetette a Fidesz-KDNP-frakció a hétfői ülésén a közlekedési adó bevezetésére tett javaslatot, és döntött arról is, hogy nem változik a népegészségügyi termékadónak sem a köre, sem a mértéke.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője és Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának elnöke a tanácskozás után - amelyen megtárgyalták a 2012-es adótörvények módosító javaslatait - elmondta azt is, hogy nincs változás az önkormányzatok adókivetési jogában, csak a kommunális adó felső határa fog kis mértékben emelkedni. Új adófajták bevezetésére nem lesz lehetőségük a helyhatóságoknak. Az ingatlanadóról Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője már múlt héten elmondta, hogy annak bevezetését sem a kormány, sem pedig a Fidesz-frakció nem támogatja.

Rogán Antal hozzátette emellett, hogy jövőre jelentős mértékben csökken a gépjárművek regisztrációs adója. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan szigorodik a gépjárművekre vonatkozó áfabefizetési kötelezettség.

A külföldi rendszámú autókat érintő változás, hogy január 1-jétől az eddigi 30 napos megengedő szabály helyett "gyakorlatilag csak 24 óráig lehet használni külföldi gépjárművet igazolással Magyarországon" - mondta Rogán Antal, megjegyezve, hogy ezt a rendelkezést alkalmazzák Németországban is.

A kormánypárti frakciók döntöttek arról is, hogy a mostani 30-ról 40 százalékra emelkedik az evakulcs jövőre, de az adónem megmarad.

(forrás: mti.hu)

komment : adó Fidesz KDNP Rogán Antal Lázár János közlekedési adó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Keresel valamit?

Az alábbi form segítségével kereshetsz a site-on:

Így se? Értesíts egy kommentben, hogy utánajárhassunk!

süti beállítások módosítása