Az ombudsman szerint jobban kell védeni az újságírók forrásait
írta: Nemzeti vélemény ; 2011.11.16. 16:48
Jóri András adatvédelmi biztos kezdeményezi a médiatörvény módosítását, a mostani szabályozás szerint ugyanis a nyomozóhatóság megítélésén múlik, hogy indokolt-e az újságírók forrásainak felfedése. Az ombudsman szerint viszont az alkotmányos alapjogot érintő ügyekben - ilyen a sajtószabadság is - a bíróságnak kell ellenőriznie a törvény betartását.
Erősebb újságírói forrásvédelmet jelentő jogszabály-módosítást kezdeményez a médiatörvényben Jóri András adatvédelmi biztos. A médiatörvény hatályos szabályozása szerint az újságírók kivételesen indokolt esetekben kötelezhetők az információkat adó forrásaik felfedésére. Az, hogy az egyes esetek ebbe a kategóriába tartoznak-e, kizárólag a nyomozóhatóság megítélésén múlik, és a sajtó képviselőinek nincs lehetőségük arra, hogy vitassák, fennáll-e a kivételes helyzet - áll az adatvédelmi biztos közleményében. Jóri András ezért kezdeményezi a médiatörvény módosítását, amelynek értelmében a nyomozóhatóságnak bíróság előtt megtámadható határozatot kellene hoznia arról, ha az információforrás felfedése a nyomozás vagy a bűnmegelőzés szempontjából kivételesen indokolt.
Az ombudsman nyilatkozatában emlékeztet arra, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága 2010-ben kimondta, hogy az újságíró forrásfelfedéséhez a végrehajtó hatalomtól teljesen független és pártatlan fórum - elsősorban bíróság - eljárása szükséges. Jóri András hangsúlyozta, hogy a sajtószabadság alkotmányos alapjogából következik, hogy a nyomozóhatóságok valóban csak kivételesen indokolt esetben kötelezzék a médiaszolgáltatókat, újságírókat információforrásaik felfedésére, és az alapjogokkal összefüggő kérdésekben a törvény betartását a bíróságnak kell ellenőriznie.
Bár a médiatörvény ezen rendelkezéseivel kapcsolatos beadvány az Alkotmánybíróság előtt van, néhány konkrét eset tapasztalatai szükségessé tették, hogy azonnali jogszabály-változtatásra tegyen javaslatot az adatvédelmi biztos - áll a közleményben.
(forrás: origo.hu)
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.