RSS

Berlusconi és a baloldal is támogatja az új olasz kormányfőt

írta: Nemzeti vélemény ; 2011.11.15. 21:51

Szóban támogatja, de szerepet nem vállal Mario Monti megbízott olasz kormányfő szakértői kormányában a két legnagyobb olasz parlamenti párt. Döntésük nehezítheti Monti helyzetét, akinek komoly reformokat kell végrehajtania, és ehhez feltétlenül szüksége van a parlament támogatására.

Elnyerte a két legnagyobb olasz parlamenti párt, Berlusconi Szabadság Népe illetve a balközép Demokrata Párt támogatását Mario Monti kijelölt olasz kormányfő. Kedden mindkét párt jelezte, hogy Monti leendő szakértői kormánya feltétel nélkül számíthat támogatásukra.

A várakozásokkal ellentétben egyik párt sem akar azonban képviselőket delegálni a kormányba. Monti ezért attól tart, hogy a két párt támogatása valójában csekély lesz majd, ami veszélyt jelenthet a szakértői kormány munkájára. Ha a két legnagyobb párt tagjai miniszterek lennének, akkor nem hátrálhatnának ki olyan egyszerűen a várható megszorítások mögül - így viszont egyik sem kockáztatja a népszerűségvesztést.

Monti amúgy a kormányalakítás feltételéül szabta a pártok támogatását.

Pier Luigi Bersani, a demokraták vezetője szerint pártja "teljes meggyőződéssel támogat egy nagyratörő és technokrata kormányt". A Szabadság Népe főtitkára, Angelino Alfano - akit a múlt héten szintén esélyesként említettek a miniszterelnökségre - pedig azt mondta, Monti kormányának az EU által követelt reformokat kell végrehajtania.

Megfigyelők szerint a befolyásos politikai erők kormányon kívül maradása esetén Monti kabinetjének jóval nehezebb lesz a népszerűtlen gazdasági intézkedéseket keresztülvinnie a parlamentben és elfogadtatni azokat az olasz társdalommal. Monti mindenesetre jelezte, ha "vérre és könnyekre nem is, de áldozatokra szükség lesz."

A Corriere della Sera milánói újság véleménye szerint Monti igyekszik a legszélesebb társadalmi rétegeket megnyerni magának. Ezért nem csak a parlamenti pártok, a szakszervezetek és a munkaadók vezetőivel tárgyal, hanem ifjúsági és nőmozgalmak képviselőivel is konzultál kormányalakítási terveiről.

Montit vasárnap este bízta meg kormányalakítással Giorgio Napolitano köztársasági elnök. Az új kormány beiktatásáig Silvio Berlusconi ügyvezetőként kezeli az ügyeket.

(forrás: mti.hu)

komment : szakértői kormány Olaszország Mario Monti

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Keresel valamit?

Az alábbi form segítségével kereshetsz a site-on:

Így se? Értesíts egy kommentben, hogy utánajárhassunk!

süti beállítások módosítása